Karvaly

Kisebb madarak zsákmányolására specializálódott ragadozónk, gyakran látni városi környezetben is, így a vecsési kertekbe is bemerészkedik. Télen az etetőkre gyűlő énekesmadarak is vonzzák. Ügyesen manőverez a fák között, hasának és farktollainak csíkozása megtöri kontúrját, így nehezebb észrevenni. A tojó mintegy 25%-kal nagyobb a hímnél, súlyát tekintve pedig akár háromszor nehezebb is lehet. Gerle nagyságú madarakat rendszerint a tojó ejt el, a hím kisebb prédára vadászik.

Borítókép: Hackl Mihály 

Ez is érdekelhet…

Barázdabillegető Vecsésen

Barázdabillegető

Territoriális madár, költési időszakban területét aktívan védi. Ilyenkor még az is előfordul, hogy saját képmását támadja olyan tükröződő felületeken, mint

Elolvasom »

Karvaly

Kisebb madarak zsákmányolására specializálódott ragadozónk, gyakran látni városi környezetben is, így a vecsési kertekbe is bemerészkedik. Télen az etetőkre gyűlő

Elolvasom »
Vadgerle Vecsésen

Vadgerle

A balkáni gerle elszaporodása előtt, a 20. század első felében még jóval gyakoribb madárnak számított Vecsésen. Míg a balkáni gerle

Elolvasom »
Fekete rigó

Fekete rigó

“Korán reggel ritkán rikkant a rigó” – ki ne ismerné a versikét? Azt azonban biztosan kevesebben tudják, hogy maga a

Elolvasom »