Az MME Budapesti Helyi Csoport, az MME Ifjúsági Tagozat és a Vecsési Madárles együttműködésében a hétvégén bemutató madárgyűrűzést tartottunk Vecsésen. Komoly érdeklődés mellett összesen 27 madár kapott jelölőgyűrűt, a gyűrűző Jandó Benedek volt. Bár csak széncinegék, kék cinegék és mezei verebek kerültek a hálóba, a mintegy 80 érdeklődőnek így is hatalmas élmény volt közelről látni a madarakat, a vállalkozó szelleműek pedig tenyerükből szabadon is engedhették őket.






Öröm volt látni, mennyi embert megmozgatott a program: pár hónapos babától a 80 éves korosztályig voltak látogatóink, ráadásul nem csak Vecsésről, hanem a környék számos településéről. Eljöttek családok, baráti társaságok, sőt egy teljes madarász szakkör is. A programot a Kosboros-rét szélén tartottuk, és sok más madárfajt is megfigyeltünk a gyűrűzés közben. Emellett az MME Ifjúsági Tagozatának lelkes tagjaitól rengeteg érdekes dolgot tudhattunk meg a madarakról, a madárgyűrűzésről és az MME monitoring programjairól.


Reménykedtünk benne, hogy a madárgyűrűzés alatt sikerül meglepni a résztvevőket egy ragadozóval is. Vecsés és Üllő határában Lánczy Zoltán már reggel elkezdte a csapdázást, de ez csak programunk után, naplemente környékén hozott eredményt: ekkor két egerészölyv került a hálóba. A meglepetés ezúttal elmaradt, de utólag azért be tudunk számolni a madarakról. A képeken az első madár szerepel, ő új, szép színes, remélhetőleg messziről is jól olvasható gyűrűt kapott a szokásos fém mellett. A második ölyv egy visszafogás_ 2024. novemberében Csopják Tamás gyűrűzte ugyanezen a részen, kb. 1 km-rel arrébb.


