Cigánycsuk Vecsésen

Cigánycsuk

Nem sok dologra van szükség a kis cigánycsuk boldogulásához: megelégszik egy pár négyzetméternyi gazos területtel, ahol bokrokra, kórókra kiülve vadászhat, fészkét pedig a tojó a földre építi. Épp ezért meglepő talán, hogy e madár állománya az utóbbi időben drasztikusan csökkent. A nagyüzemű mezőgazdaság, a számára kedvező életfeltételeket biztosító területek beszántása, a rovarirtószerek használata miatt erősen fogyatkozik a cigánycsukok száma. Vecsésen egyelőre még több pár fészkel, reméljük sikerül megóvni élőhelyüket.

Borítókép: Lillin Gábor

Ez is érdekelhet…

Vadgerle Vecsésen

Vadgerle

A balkáni gerle elszaporodása előtt, a 20. század első felében még jóval gyakoribb madárnak számított Vecsésen. Míg a balkáni gerle

Elolvasom »

Nagy őrgébics

Ennek az elegáns madárnak nem túl hízelgő a latin neve: Lanius excubitor, szó szerint “mészáros őrszem”. Vártamadár, azaz türelmesen várakozik

Elolvasom »
Szarka Vecsésen

Szarka

A varjúfélék családjába tartozó, igen leleményes, monogám madár. Az utóbbi évtizedekben állománya megnőtt, és a településekre is beköltözött. Fészkét leginkább

Elolvasom »
Csóka Vecsésen

Csóka

A varjúfélék családjába tartozó, társaságkedvelő madár. Kolóniákban költ, és szeret fajtársaival kommunikálni, sőt még hangutánzásra is képes. Vecsésen gyakran látjuk,

Elolvasom »