Vecsési gyűrűzések
A Vecsési Madárles csoport 2021-es alapítása óta megszaporodtak a madárgyűrűzések Vecsésen: rendszeresen kapnak jelölést a Kispatak Tanösvény odúparkjában kikelt fiókák, illetve télen az etetőnk madárvendégei is. Képviseletünkben zajlanak az éves szalakóta gyűrűzések, valamint vannak ragadozó és partimadár gyűrűzések is, melyekről csoportunkban beszámolunk.
Vecsésen a madarak ornitológiai jelölése, illetve a gyűrűs madarak megkerülésének története már több mint 100 évre nyúlik vissza. Archív adatokról korábbi bejegyzésünkben már lehetett olvasni, ezúttal a Madárgyűrűzési Központtól lekért statisztikák segítségével nyújtunk bepillantást a legérdekesebb részletekbe a 2023-as év végéig. Az adatoknál érdemes figyelembe venni, hogy minden esetben a város közigazgatási területéhez kötődnek, tehát azok a gyűrűzések és megkerülések, melyek a Vecsési Madárles tevékenységéhez kapcsolódnak, ám hivatalosan már a szomszéd település külterületein történtek, táblázatainkban nem szerepelnek.
Néhány érdekes adat:
- Az első gyűrűzés 1979-ben történt, ekkor 3 héja kapott jelölőgyűrűt
- 1996 óta csak két olyan év volt, amikor nem jelöltek Vecsésen madarakat
- 22 gyűrűző tevékenykedett eddig Vecsésen
- 2023-ig összesen 778 madár és 30 faj kapott jelölést
- A legtöbb egyedet partifecskéből gyűrűzték településük közigazgatási határán belül: összesen 182-t. Második helyen a széncinege, harmadikon pedig a vörös vércse áll

Vecsésen gyűrűzött madarak megkerülése
A fent említett 778 Vecsésen jelölt madárból 24 gyűrűjét olvasták le később, ezek fotó alapján történt azonosítások, visszafogás, vagy élő – esetleg elpusztult – egyed kézrekerülése. 13 ezek közül úgynevezett távolsági megkerülés, egy foltos nádiposzátát pedig két különböző időpontban is lefotóztunk egy évvel a gyűrűzése után. Ő szinte ugyanabba a bokorba tért vissza fészkelni. A képen látható karvalyt Bérces János jelölte a Market Centrálban, miután nekirepült a kirakatnak, majd pár nappal később Hackl Mihály észlelte ugyancsak Vecsésen.

A legérdekesebb adatok a Vecsésen jelölt madarak külföldi megkerülései. 2004 nyarán fióka korában gyűrűzte Vecsésen szintén Bérces János azt a karvaly tojót, melyet két évvel később elpusztulva találtak innen 1090 km távolságra egy apró szigeten, Usticán. A sziget Szicília partjaitól északra, a Tirrén-tengerben van. Az MME adatbázisa szerint eddig csupán 9 külföldi megkerülése volt ennek a fajnak, ezek közül az egyik a vecsési madár!
A lenti fotón látható piroslábú cankót Nagy Levente gyűrűzte 2021. március 27-én Vecsés Gyál felőli oldalán egy belvízfolton. A színes jelölőgyűrűnek köszönhetően fényképről is könnyebbé vált a cankó azonosítása. Alig több, mint fél évvel később lefotózták a madarat Szardínia mellett a San Pietro nevű szigeten, majd a következő évben, 2022. július 1-én is megfigyelték ugyanitt! A hely, ahol kétszer is megkerült az egyed, Saline di Carloforte, egy egykori sólepárló, most tocsogós, mocsaras terület, mely népszerű költő, telelő és pihenőhely a madarak, és kedvelt madármegfigyelő hely a madarászok körében.

Máshol gyűrűzött madarak megkerülése Vecsésen
Természetesen Vecsésen is azonosítottak már máshol – vagy korábban településünkön – jelölt egyedeket. 2023 végéig 50 megkerülés volt, összesen 42 madár. Az eltérés abból adódik, hogy egyes madarakat többször is visszafogtak/észleltek. Volt egy-egy vörös vércse, partifecske, széncinege, foltos nádiposzáta, piroslábú cankó, melyek kétszer, és egy piroslábú cankó, mely 4 alkalommal került meg. A vecsési megkerülési adatokban összesen 14 különböző madárfaj szerepel, ezek megtekinthetők a táblázatban. Legtöbb egyed partifecskéből került meg (12 madár, de egyikük kétszer). 2005 és 2007 között Benei Béla gyűrűzött partifecskéket Ecseren és Üllőn, valamint 2007-ben Somogyi Ferenc Gyálon. Ezekből a madarakból fogott vissza Benei Béla 2009-ben Vecsésen. Érdekesség, hogy az egyik fecske 2005-ben Ecseren kapott gyűrűt, következő évben Üllőn fogták vissza, majd 2009-ben Vecsésen költött.

Külföldön jelölt madarakból eddig kettő került meg nálunk. Az első egy szlovák gyűrűs hím barna rétihéja, melynek tetemére a Gyáli-csatorna mellett bukkantak 2021. júniusában. Az egyedet 6 évvel korábban a szlovákiai Perényben (Perín) fiókaként gyűrűzte Oleksák Milan. Mint kiderült, a rétihéja valószínűleg mérgezés áldozata lett. A másik madár egy finn gyűrűs vörös vércse. Jani Pihlman 2009 nyarán jelölte a vércsét a Finnország déli részén, Orivesiben. Közel 1400 km-rel arrébb Vecsésen 2013-ban fogta vissza a madarat Bérces János.
Összeállította: Kiricsi Ágnes