Fehér gólya Vecsés

Fehér gólya

Gallyakból építi, szénával, szalmával béleli akár 1 méter átmérőjű fészkét. A fiatalok csőre még fekete, és csak 8 hetes koruk környékén repülnek ki. Szüleik rovarokkal, férgekkel, kétéltűekkel és hüllőkkel táplálják őket, és még vizet is szállítanak a fiókáknak. Fokozottan védett madár, természetvédelmi értéke 100.000 Ft. A Gyáli-csatorna partján sétálva már nem lepődünk meg, ha kelepelést hallunk. Pár éve egy öreg nyárfa torzóján kezdett fészeképítésbe egy gólyapár, hosszú idő után ez volt az első fészkelés ismét a város területén. Ez a természetes fészek országos viszonylatban is ritkaságnak mondható, hisz manapság a legtöbb madár mesterséges alapokon, villanyoszlopokon talál magának költőhelyet. Azóta minden március végén izgatottan vártuk visszatérésüket. Sajnos 2023 május végén a fatörzs kidőlt, így jelenleg az Önkormányzattal és a Kispatak Természedvédő Egyesülettel közösen kihelyezett mesterséges fészkeken költenek nálunk.

Borítókép: Lengyel Hajnalka

Ez is érdekelhet…

Meggyvágó

Zömök külsejű, nagyméretű pintyféle. Nevét onnan kapta, hogy a meggy kemény magját is szét tudja roppantani: erős állkapocsizmainak segítségével robusztus

Elolvasom »
Csörgő réce Vecsésen

Csörgő réce

Valahányszor megpillantjuk, mindig megdöbbent, milyen apró récefaj. Hossza mindössze kb. 35 cm, tehát egy balkáni gerlénél csupán pár centivel hosszabb,

Elolvasom »

Guvat

A guvat rejtőzködő, óvatos madár, ezért nehéz megpillantani, fotózni pedig még inkább. Ügyesen úszik, és nagy lábaival a növényeken lépkedve

Elolvasom »
Egerészölyv Vecsésen

Egerészölyv

A leggyakoribb ragadozó madár hazánkban, Vecsés határában több költőpárról is tudunk. Fészkét száraz ágakból a fatörzshöz közel építi, 1-4 tojást

Elolvasom »