Meggyvágó

Zömök külsejű, nagyméretű pintyféle. Nevét onnan kapta, hogy a meggy kemény magját is szét tudja roppantani: erős állkapocsizmainak segítségével robusztus csőre akár 40 kg nyomóerőt is képes kifejteni. Magyarországon állandó madár, de Vecsésen leginkább a téli időszakban találkozhatunk vele – évente nagyon változó a számuk, néha csak pár példány kóborol felénk, máskor egész télen több tucat példány itt van folyamatosan. Elég óvatos madár, de szívesen csemegézik a madáretetőkből, ahova beül, és ha nem zavarják, addig el sem mozdul, míg jól nem lakik.

Borítókép: Lengyel Hajnalka

Ez is érdekelhet…

Kis lile

Sebesen szalad, meg-megáll és viccesen hintáztatja magát, miközben csigákat, rovarokat keresgél. Afrikai telelőhelyéről márciusban, áprilisban érkezik vissza, tojásait a talajra

Elolvasom »
Jégmadár Vecsés

Jégmadár

E más madárral össze nem téveszthető faj évente néhány alkalommal Vecsésen is szem elé kerül. Megjelenésére a Vasadi- és Gyáli-csatornánál,

Elolvasom »
Bíbic Vecsésen

Bíbic

Egyik legkorábban visszatérő vonuló madarunk, már február első felében megjelennek az első példányok a várostól délre fekvő vízjárta réteken, szántókon.

Elolvasom »
Kuvik Vecsésen

Kuvik

Latin neve Athene noctua, mely a görög Pallasz Athéné, a bölcsesség és tudomány istennőjére utal, kinek szent madara volt. Ez

Elolvasom »