Süvöltő Vecsésen

Süvöltő

Magyarországon csak nagyon ritkán költ, ám télen kis szerencsével Vecsés határában is láthatjuk, ahogy ezek a zömök madarak, akár kisebb csapatokban, komótosan eszegetik a magvakat, bogyókat. Tavasz közeledtével előszeretettel csipegetik a fák, bokrok rügyeit, sőt virágait, ami miatt nem voltak mindig népszerű madarak. VIII. Henrik angol király például elrendelte, hogy egy penny jutalmat kapjon mindenki, aki elpusztít egy süvöltőt, a gyümölcsösök kártevőjét. A hím élénk színű tollazata messziről észrevehető a kopasz ágak között.

Borítókép: Kiricsi Ágnes

Ez is érdekelhet…

Kuvik Vecsésen

Kuvik

Latin neve Athene noctua, mely a görög Pallasz Athéné, a bölcsesség és tudomány istennőjére utal, kinek szent madara volt. Ez

Elolvasom »

Hantmadár

Nem számít ritka madárnak, sőt élőhelyét tekintve sem túl válogatós, mégis kevés fészkelő pár van Vecsésen, vonuláskor látunk több példányt.

Elolvasom »

Meggyvágó

Zömök külsejű, nagyméretű pintyféle. Nevét onnan kapta, hogy a meggy kemény magját is szét tudja roppantani: erős állkapocsizmainak segítségével robusztus

Elolvasom »

Vörösbegy

Nyakát rendszerint behúzza, ez adja a rá jellemző, kerekded alakját. Télen gyakran találkozhatunk vele a kertben, az etetőre is felrepül,

Elolvasom »