Balkáni fakopáncs Vecsés

Balkáni fakopáncs

A balkáni gerléhez hasonlóan a balkáni fakopáncs is a 20. században hódította meg Magyarországot, délkeleti irányból. Első hazai megfigyelése 1937-ből való, és csupán 20 év alatt szinte az ország egész területén elterjedt. Vecsésen a határban is láthatjuk, de jellemzően jobban szereti a lakott területeket. Tavasszal még az is előfordul, hogy egy-egy hím a lakótelep házainak oldalán vagy épp a református templom tetején „dobol”. És hogy miért? A jól kongó felület messzire hallatszik, az így keletkező hanggal kelti fel a tojó érdeklődését.

Borítókép: Buda Tímea

Ez is érdekelhet…

Süvöltő Vecsésen

Süvöltő

Magyarországon csak nagyon ritkán költ, ám télen kis szerencsével Vecsés határában is láthatjuk, ahogy ezek a zömök madarak, akár kisebb

Elolvasom »

Kis lile

Sebesen szalad, meg-megáll és viccesen hintáztatja magát, miközben csigákat, rovarokat keresgél. Afrikai telelőhelyéről márciusban, áprilisban érkezik vissza, tojásait a talajra

Elolvasom »

Szalakóta

Impozáns külsejű, türkiz és kobaltkék tollazatú, robosztus madár. Kis szerencsével megpillanthatjuk, ahogy májustól szeptemberig a várost övező nyílt területek mellett

Elolvasom »

Zöldike

Gyakori madarunk. Egész évben bejár a városba, a kertekben a magasabb fák tetején ülve énekel. A madáretetőre, más pintyfélékkel vegyesen,

Elolvasom »