Kis őrgébics

Annak ellenére, hogy az év nagy részét Afrika déli részén tölti, költőhelye alapján hazai madárfajnak tekintjük. Az elsők között vonul délre, még augusztusban, és igen későn, májusban tér csak vissza. Fészkét magas fákra építi és virágzó növényekkel díszíti. A tojásokat közösen költik ki, és mindkét szülő részt vesz a fiókák etetésében. Főleg rovarokkal táplálkozik, de elejt kisebb rágcsálókat is. Vadászat közben gyakran látjuk amint a levegőben szitálva nézi ki áldozatát. Érdekes módon ez a gébicsfaj rokonaitól eltérően jóval ritkábban raktároz élelmet tüskés növényeken.

Borítókép: Kiricsi Ágnes

Ez is érdekelhet…

Karvaly

Kisebb madarak zsákmányolására specializálódott ragadozónk, gyakran látni városi környezetben is, így a vecsési kertekbe is bemerészkedik. Télen az etetőkre gyűlő

Elolvasom »
Barátposzáta Vecsésen

Barátposzáta

Kis sapkája akár egy szerzetesé: ha nem a messze hangzó, kellemes éneke, akkor e jellegzetes „viselete” segít felismerni a barátposzátát,

Elolvasom »

Kék cinege

Gyakori madár, de telente, amikor a tőlünk északabbra élő egyedek is megjelennek, és nagyobb számban behúzódnak a településekre, többször kerülnek

Elolvasom »
Egerészölyv Vecsésen

Egerészölyv

A leggyakoribb ragadozó madár hazánkban, Vecsés határában több költőpárról is tudunk. Fészkét száraz ágakból a fatörzshöz közel építi, 1-4 tojást

Elolvasom »