Őszapó

“Igazi czinege, mely sohasem pihen s pitymalattól alkonyatig izeg-mozog, bújkál, keres, hozzá a hajlékony ágakon oly gyakorlatokat végez, a melyekhez képest a legügyesebb vásári kötéltánczos is valóságos ólommadár.” – írta róla Herman Ottó. Valódi társaslények: ősztől tavaszig csapatosan mozognak, és közben hallatják jellegzetes “szri-szri” hangjukat. Már kora tavasszal párba állnak és mohából, zuzmóból, pókhálóból, tollakból megépítik puha, csőszerű fészküket. Amint a kicsik kirepülnek, a családok újra összeállnak, és együtt szállnak bokorról bokorra, folyamatosan szólongatva egymást.

Borítókép: Kiricsi Ágnes

Ez is érdekelhet…

Cigánycsuk Vecsésen

Cigánycsuk

Nem sok dologra van szükség a kis cigánycsuk boldogulásához: megelégszik egy pár négyzetméternyi gazos területtel, ahol bokrokra, kórókra kiülve vadászhat,

Elolvasom »
Függő cinege Vecsés

Függőcinege

Ők a madárvilág kis szövőmesterei. A függőcinege a vizes élőhelyek madara. Fűz- vagy akár nyárfák lelógó ágaira szövi gyékénybuzogány és

Elolvasom »

Kis őrgébics

Annak ellenére, hogy az év nagy részét Afrika déli részén tölti, költőhelye alapján hazai madárfajnak tekintjük. Az elsők között vonul

Elolvasom »
Csörgő réce Vecsésen

Csörgő réce

Valahányszor megpillantjuk, mindig megdöbbent, milyen apró récefaj. Hossza mindössze kb. 35 cm, tehát egy balkáni gerlénél csupán pár centivel hosszabb,

Elolvasom »