Partifecske

Parti fecske Vecsésen

A Vecsés szélén sorra létesülő ipari parkok egyik velejárója, hogy az építkezés vagy az előzetes régészeti feltárás során olyan homokfalak keletkeznek, melyek vonzzák a partfalakban költő madarakat. A partifecske is ilyen madár. Ez a legkisebb hazánkban élő fecskefaj, testhossza csupán 12 cm. Szaharátó délre fekvő telelőhelyéről visszatérve telepesen fészkel. A hím és a tojó közösen […]

Kuvik

Kuvik Vecsésen

Latin neve Athene noctua, mely a görög Pallasz Athéné, a bölcsesség és tudomány istennőjére utal, kinek szent madara volt. Ez a kis tömzsi bagoly viszonylag elterjedt az Alföldön, és az ember közelségét is megtűri. Ennek ellenére Vecsésen ritkán találkozunk vele. Tavasszal, amikor a tojó költésbe kezd, a hím nagyobb területet jár be. Ilyenkor a Középhalom […]

Kis fakopáncs

Kis fakopáncs Vecsésen

Európa legkisebb hazai harkályfaja: kb. akkora, mint egy veréb. Csőre gyengébb, mint a nagyobb harkályféléknek, ezért elsősorban a korhadó fákat, oldalágakat munkálja meg, ezekbe építi fészekodúját, melyet később kisebb énekesmadarak is szívesen elfoglalnak. Viszonylag gyakori madár, viszont mivel élelemért leginkább a fák lombkoronájában kutat, ritkábban kerül szem elé, mint rokonai: a balkáni vagy a nagy […]

Jégmadár

Jégmadár Vecsés

E más madárral össze nem téveszthető faj évente néhány alkalommal Vecsésen is szem elé kerül. Megjelenésére a Vasadi- és Gyáli-csatornánál, valamint a horgásztavaknál, sőt a vízzel telt egykori kubikgödröknél is lehet számítani. A zömök madár víz fölé nyúló ágakról lesi zsákmányát, melynek nagy része hal, de vízi rovarokat is szívesen fogyaszt. Vadászatkor látványosan beveti magát […]

Hegyi billegető

Hegyi billegető Vecsésen

A Vecsésen fészkelő billegetőkön kívül (barázdabillegető és sárga billegető), télire rendszeresen vendégünk egy dombvidékeken, üde patakok mentén költő faj is: a hegyi billegető. A hideg idő beköszöntével kisebb szerencsével találkozhatunk vele a Gyáli-csatornánál, ahol a hidak alatt, valamint a vízben kis szigeteket képező növényhalmokon figyelve keresi rovarok, csigák alkotta táplálékát. A sárga billegetőtől nagyobb termete, […]

Gólyatöcs

Gólytöcs Vecsésen

Népi elnevezése a székigólya. Fekete-fehér színezetével valóban emlékeztet a gólyákra, ám e különlegesen hosszú lábú partimadár csupán galamb méretű. A fokozottan védett gólyatöcs csapadékosabb években olykor Vecsés külterületein is költ, ahol a mélyfekvésű, belvíz borította sekély vizeken ki tudja alakítani, kis szigetszerű, vízzel körülvett fészkét. Fiókái egy hónapos korukban már röpképesek, de a család még […]

Függőcinege

Függő cinege Vecsés

Ők a madárvilág kis szövőmesterei. A függőcinege a vizes élőhelyek madara. Fűz- vagy akár nyárfák lelógó ágaira szövi gyékénybuzogány és barka szöszeiből, nád bugájából különleges fészkét, ami olyan, mint egy zacskó, kerek csőszerű bejárattal. Csőrével addig ügyeskedik, míg az alapanyagokból filcszerű anyagot készít, majd 5-8 tojásból álló fészekaljat rak évente kétszer, vagy akár háromszor. E […]

Fenyőrigó

Fenyőrigó

Télen rendszeresen láthatjuk több százas csapatait, hiszen az Észak-Európában költő egyedek jelentős része nálunk telel. Társaságukban gyakran megfigyelhetők seregélyek és szőlőrigók is. Magyarországon nagyon ritkán fészkel, hiszen hazánk az elterjedési területének déli szegélye. Fészkelőhelyén sok helyen olyannyira megszokta az ember közelségét, hogy egész bizalmassá vált, mint a nálunk megszokott fekete rigó egyes példányai. Fő táplálékát […]

Fekete rigó

Fekete rigó

“Korán reggel ritkán rikkant a rigó” – ki ne ismerné a versikét? Azt azonban biztosan kevesebben tudják, hogy maga a rigó szó a “rikkant”, “rikolt” kifejezések régi hangutánzó rokona. Jól ismert, emberhez könnyen alkalmazkodó madár. Fészkét gyakran kertek bokraiba, örökzöldekre építi. Két hét kotlás után kelnek ki fiókái, majd újabb két-három hét múlva hagyják el […]

Fekete harkály

Fekete harkály Vecsés

Bár egyre nő a hazai populációja, és több pár is fészkel Vecsés határában, mégsem kerül gyakran szem elé ez a madár. Ha egy helyen megtelepszik, ahhoz ragaszkodik is: általában minden évben ugyanazt a saját maga által készített odút használja: tavasszal kitakarítja, mélyíti. Költőodúján kívül persze a többi harkályféléhez hasonlóan e faj is több lyukat készít […]