Bíbic

Bíbic Vecsésen

Egyik legkorábban visszatérő vonuló madarunk, már február első felében megjelennek az első példányok a várostól délre fekvő vízjárta réteken, szántókon. Több helyen, kisebb csoportokban fészkel a határban. Nászröpte különleges: vadul csapongó, éles fordulatokkal, irányváltásokkal, néha szinte a földig zuhan, majd hirtelen váltással egyenesen emelkedik felfelé – szabad szemmel sem egyszerű követni. Vigyázó madár, minden nagyobb […]

Barna rétihéja

Sajnos az egyre nagyobb beépítettség miatt folyamatosan csökken az életterük hazánkban, ez Budapest környékén fokozottan érvényes. Vecsésen abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy még sok kisebb-nagyobb nádas van, amik megfelelőek a költéséhez, legalább 5 fészkelő párunk van már évek óta. Általában március végén érkeznek vissza Afrikából. Nagyon látványos a násztáncuk, és különleges az is, ahogy […]

Fehér gólya

Fehér gólya Vecsés

Gallyakból építi, szénával, szalmával béleli akár 1 méter átmérőjű fészkét. A fiatalok csőre még fekete, és csak 8 hetes koruk környékén repülnek ki. Szüleik rovarokkal, férgekkel, kétéltűekkel és hüllőkkel táplálják őket, és még vizet is szállítanak a fiókáknak. Fokozottan védett madár, természetvédelmi értéke 100.000 Ft. A Gyáli-csatorna partján sétálva már nem lepődünk meg, ha kelepelést […]

Balkáni gerle

Balkáni gerlék

Az egyik leggyakoribb madár a városban. Ki gondolná, hogy 100 évvel ezelőtt még egyetlen példánya sem élt Magyarországon? A megjelenése utáni gyors elterjedését annak köszönheti, hogy évente 4-5 fészekaljat rak, alkalmanként 1-2 tojással – tehát egy pár akár 10 utódot is felnevel egy évben. Borítókép: Csányi Vonková Petra

Erdei fülesbagoly

Erdei fülesbagoly Vecsésen

A mezei pockok réme. Nesztelen röptének, kiváló látásának és az emberénél tízszer élesebb hallásának köszönhetően rendkívül ügyes vadász. Egy éjszaka 3-4 rágcsálót is elfogyaszt. Telente csapatokban behúzódnak a városközpontba, hogy egy-egy kedvenc nappalozófájukon pihenjék ki az éjszakát – a fotókat is ekkor készítettük róluk. Jelenlétükről a fa alatt gyűlő, a zsákmány emészthetetlen részeit tartalmazó bagolyköpetek […]