Ökörszem Vecsésen

Ökörszem

Apró szárnyai nem teszik lehetővé, hogy az ökörszem nagy magasságban, hosszan repüljön. Olyan inkább, mint egy kisegér: fürgén mozog a fák, bokrok között és a talajon is, átkutat minden zegzugot, hogy élelmet – parányi rovarokat, pókokat, ászkarákokat – keressen. Telente gyakori vendége a kerteknek, nyáron viszont inkább csak a határban találkozhatunk vele. Kedveli a sűrű aljnövényzetet, illetve a patakok, vízmosások környékét, ezért a Gyáli- és a Vasadi-csatornánál is talál magának ideális fészkelőhelyet. 

Borítókép: Buda Tímea

Ez is érdekelhet…

Vörös vércse

Gyakori ragadozó madarunk. Sokszor megfigyelhetjük, ahogy nyílt területek felett szitálva kémleli a földet, hogy aztán sebesen lecsapva elkapja a prédát:

Elolvasom »

Hantmadár

Nem számít ritka madárnak, sőt élőhelyét tekintve sem túl válogatós, mégis kevés fészkelő pár van Vecsésen, vonuláskor látunk több példányt.

Elolvasom »

Nagy őrgébics

Ennek az elegáns madárnak nem túl hízelgő a latin neve: Lanius excubitor, szó szerint “mészáros őrszem”. Vártamadár, azaz türelmesen várakozik

Elolvasom »

Őszapó

“Igazi czinege, mely sohasem pihen s pitymalattól alkonyatig izeg-mozog, bújkál, keres, hozzá a hajlékony ágakon oly gyakorlatokat végez, a melyekhez

Elolvasom »