Kenderike

Gyakori madárnak számít, de kevés pár költ Vecsésen, mert a dombos vidék a legjellemzőbb élőhelyük. Inkább télen találkozhatunk velük, amikor nagy, akár több száz fős csapatokba verődve kóborolnak a határban lévő szántóföldeken, réteken. Az ott található mezei virágok, gyomok magjával táplálkoznak. Rendszeresen megpihennek a magas nyárfák tetejében, ha nem is látjuk őket, változatos, dallamos csicsergésük […]

Ökörszem

Ökörszem Vecsésen

Apró szárnyai nem teszik lehetővé, hogy az ökörszem nagy magasságban, hosszan repüljön. Olyan inkább, mint egy kisegér: fürgén mozog a fák, bokrok között és a talajon is, átkutat minden zegzugot, hogy élelmet – parányi rovarokat, pókokat, ászkarákokat – keressen. Telente gyakori vendége a kerteknek, nyáron viszont inkább csak a határban találkozhatunk vele. Kedveli a sűrű […]

Sárgafejű királyka

Sárgafejű királyka Vecsésen

Legkisebb madarunk: csőrétől a farka végéig csupán 9 cm, súlya pedig 4-7 gramm – könnyebb tehát, mint egy 10 forintos pénzérme. Lucfenyvesekben fészkel, de telente behúzódik lakott területekre, főleg olyan kertekbe, ahol sok az örökzöld. A tűlevelek között megbúvó parányi pókokat, rovarokat fogyasztja még télen is. Bizalmas madár, viszonylag közel engedi magához az embert, mégsem […]

Őszapó

“Igazi czinege, mely sohasem pihen s pitymalattól alkonyatig izeg-mozog, bújkál, keres, hozzá a hajlékony ágakon oly gyakorlatokat végez, a melyekhez képest a legügyesebb vásári kötéltánczos is valóságos ólommadár.” – írta róla Herman Ottó. Valódi társaslények: ősztől tavaszig csapatosan mozognak, és közben hallatják jellegzetes “szri-szri” hangjukat. Már kora tavasszal párba állnak és mohából, zuzmóból, pókhálóból, tollakból […]

Széncinege

Könnyen azonosítható, közkedvelt madarunk, sárga-fekete-fehér színkombinációja vonzza a tekintetünket. Télen állandó vendégei a madáretetőknek, kedvencük a fekete napraforgómag. Ahogy tavaszodik, visszatérnek a pókok, rovarok fogyasztásához. Fiókáikat csigaház-darabkákkal is etetik, hogy megfelelő mennyiségű kálciumhoz jussanak. Hasznos madár, egy brit tanulmány szerint, a jelenlétük akár 50%-kal is csökkentheti a hernyók által okozott károkat a gyümölcsösben. Saját kertünkben […]

Süvöltő

Süvöltő Vecsésen

Magyarországon csak nagyon ritkán költ, ám télen kis szerencsével Vecsés határában is láthatjuk, ahogy ezek a zömök madarak, akár kisebb csapatokban, komótosan eszegetik a magvakat, bogyókat. Tavasz közeledtével előszeretettel csipegetik a fák, bokrok rügyeit, sőt virágait, ami miatt nem voltak mindig népszerű madarak. VIII. Henrik angol király például elrendelte, hogy egy penny jutalmat kapjon mindenki, […]

Nagy fakopáncs

A tarkójáig húzódó fekete sáv alapján könnyű megkülönböztetni rokonától, a balkáni fakopáncstól. A hímnek részben piros a sapkája, míg a tojóé teljesen fekete. Harkályokra jellemző hosszú nyelve szinte teljesen körbeéri koponyáját, és ennek kiváló rezgéscsillapító hatása van, ami bizony jól jön kopácsolás közben. Nászidőszakban gyors “dobolással” hívja párját, ilyenkor előfordul, hogy fatörzsek helyett olyan tárgyat […]

Tengelic

Pompás színei és éneke is vidámságot sugároz. Repülés közben is képes folyamatosan csicseregni, énekét csodás trillázások tarkítják. Apró gyommagok a fő tápláléka, de fiókáit hernyókkal és bogarakkal is eteti. A fészekből kirepült fiókák tollazatából még hiányzik a piros szín a fejről. Jól alkalmazkodó madár, így nem csak a határban, hanem a kertekben is szinte állandóan […]

Vörösbegy

Nyakát rendszerint behúzza, ez adja a rá jellemző, kerekded alakját. Télen gyakran találkozhatunk vele a kertben, az etetőre is felrepül, ilyenkor a tőlünk északabbra élő példányok töltik nálunk az időt. A patak melletti bokros részeken egész nyáron hallhatjuk az itt fészkelő hímek dallamos, változatos énekét. Egyszínű barna háta beleolvad a környezetébe, narancsvörös melle az, ami […]

Zöldike

Gyakori madarunk. Egész évben bejár a városba, a kertekben a magasabb fák tetején ülve énekel. A madáretetőre, más pintyfélékkel vegyesen, nagyobb csapatokban jár. Az olajos magvak a kedvenc tápláléka – kúpos, erős csőrével viszonylag könnyen töri fel a keményebb maghéjat is. Madárgyűrűzési adatokból tudjuk, hogy rendszeresen hazánkban töltik a telet a Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban […]